Néphagyományőrző Óvodapedagógusok Egyesületének XXII. szakmai találkozója 2022. 04. 22. Verőce – Géza Fejedelem Református Általános Iskola |
„A magyar néphagyományra alapozott neveléssel képesek vagyunk az egész személyiséget… nevelni.” /Horváth Szilárd/
2022. április 22-én, pénteken került megrendezésre a Néphagyományőrző Óvodapedagógusok Egyesületének XXII. Tavaszi Szakmai Találkozója Verőcén, a Duna-kanyar tájékának mesés falujában. Az alkalom tulajdonképpen a vírus miatt kétszer is elhalasztott jubileumi találkozó fényében telt, egynapos változatban. Fő gondolata, vezérvonala „A népi gyermekjátékok személyiség fejlesztő hatása” volt, melynek keretében változatos előadások sokaságát hallgathatták meg az érdeklődők. |
A szívélyes fogadtatás, a házigazdák és óvodások remek műsora, sokszínű programok és a csodás helyszín mellett tanúi lehettünk Markó Etelka pszichológus, Juhász Erika szociálpedagógus, Kontra Sarolta gyógypedagógus és Csuri Ferencné óvodavezető előadásának is. Majd két mesterpedagógus számolt be saját programjáról, akik közül elsőként Németiné Ikva Emőke, a szentendrei Szivárvány Óvoda vezetője mutatta be „Zöld levelecske…” nevű hagyományőrző programját. Ezután következett Józsáné Nagy Erzsébet előadása, aki óvodánkat képviselte, a több mint kétszáz fős hallgatóság előtt. Mesterprogramja, amely a „Kerek világ – a Hegyalján innen, a Sokorón túl a Világosvár alján” címet viseli, Ménfőcsanak sokszínű történelmi és természeti adottságain keresztül, a néphagyományok ápolásával karöltve fókuszál többek között az óvodás gyerekek tehetséggondozására. |
A finom ebéd, a gyönyörű óvodaépület és -udvar megtekintését követően, a délután folyamán aztán több helyszínen is érdekes programokkal várták a vendégeket. A gyakorlatban is bemutatásra került a „Zöld levelecske…” mesterprogram kézműveskedés kíséretében. „Lippogó” névre keresztelt táncbemutatót és tanítást tartott dr. Kovács Henrik néptáncpedagógus, valamint Józsáné Nagy Erzsébet is ízelítőt adott mesterprogramjából: egy saját maga és dr. Barsi Ernő által gyűjtött gyermekjátékokból álló játékfűzés, és egy kreatív vizuális foglalkozás formájában. Sokan érdeklődtek a bemutató iránt, élvezettel hallgatták és próbálták ki a pedagógusok a népi játékokat és az olajkrétával készült indigó-technikára épülő motívumrajzot is. |
Az udvaron folyamatosan látogatható kézműves vásár üzemelt, a közeli Duna-parton és a tornacsarnokban lévő barátságos és jól „felszerelt” sütemény és kávé/tea asztal körül is jó hangulatú szakmai és „ezeréves” baráti beszélgetések zaja hallatszott. A program zárásaként „Körbe, karikába” közös táncba hívták a vendégeket, a karikázóba sokan becsatlakoztak, óriási kört alakítva zengett a csarnok az énekszótól. Az egész napot, a délelőtti szakmai előadásokat is áthatotta az a néphagyományőrző szellemiség, ami a közös tánc során a gyakorlatban is kiteljesedhetett, fizikailag is összekapcsolta a találkozó résztvevőit a programsorozat végén. |
Köszönetet érdemel a Néphagyományőrző Óvodapedagógusok Egyesületének vezetősége, akik Szigethy Miklósné Ildikó, egyesületi elnök irányításával életre hívták ezt az eseményt, valamint a verőcei Református Általános Iskola nevelőtestülete, akik házigazdaként fáradoztak a találkozó zökkenőmentes és élményteli lebonyolításán. |
Büszkék vagyunk Józsáné Nagy Erzsébetre, hogy egyedi és színvonalas mesterprogramjának bemutatásával öregbítette nemcsak a Ménfőcsanaki Óvoda, de az egész település hírnevét az ország határain innen és túl.
Unger Vivien